Szobák

Őrség Szállás Antik Vendégházunk vendégeit egész évben sok szeretettel várjuk.

Házunkat csak olyan vendégeknek ajánljuk, akiket megérint a régi kor hangulata, ugyanakkor féltő gondossággal használják ezeket a pótolhatatlan értékű berendezési tárgyakat, hogy azt a jövő generációja is ugyanígy élvezhesse.

Számunkra nagyon fontos, hogy a vendégek kipihenve, jó emlékekkel távozzanak a vendégházból. Ezért, a többi vendég nyugalmát szem előtt tartva, illetve a ház jellegéből adódóan gyerekeket csak 10 éves kortól tudunk fogadni.

Vendégházunk kialakításakor legfontosabb szempontnak azt tekintettük, hogy Mi milyen helyen pihennénk a családdal, baráti társasággal szívesen.

Antik házunk családi házas jellege miatt nagyszerű szállás 3 kis család, vagy egy nagyobb baráti társaság számára. Az épületben - mely egész évben várja a vendégeket - a földszinten 2 kétágyas szoba külön fürdővel és az emeleten az egy légterű óriási padlásszobában négyágyas, pótágyazható,  fürdőszobával várja a látogatókat, így összesen 8 fő részére kínál kényelmes elhelyezést.

A ház felújításánál mindenben ragaszkodtunk a korhűséghez, ezért Bíró Friderika muzeológus segítségét is igénybe vettük, aki az Őrségi népi építészet szakavatott ismerője.

A szobák jól felszereltek, mindegyikhez külön fürdőszoba tartozik. A régi parasztbútorok, berendezési tárgyak, cserépkályha, kaláni vaskályha és a kemence a korabeli falusi élet hangulatát idézik.

A ház felszereltségéhez tartozik a csempetűzhely, a padlófűtés, a gáztűzhely, villanysütő és grillező, mikrohullámú sütő, hűtőszekrény, kávéfőző, és a televízió. Külön konyha biztosított a főzést kedvelőknek. Étkezési lehetőség: a közeli csárdában és a környékbeli kisvendéglőkben.

 Parkosított udvar, kerti grill, bogrács és szalonnasütő nagy rét tartozik a házhoz.

 Az érintetlen természet, a fenyőillatú levegő, a táj szépsége biztosítja a regenerálódást, egyaránt kedvet nyújt a gyalogos túrákhoz és a kerékpározáshoz.

Kattintson a képre a galéria megnyitásához
Kaláni szoba Padlás szoba Cserépkályhás szoba

Foglalja le most!














cron