Ispánkról

Az alábbi írás Ispánk 1929 évi állapotán kívül rövid történeti áttekintést nyújt az Őrségről és az ott élő emberekről is. Forrás:Vas Megyei Honismereti Közlemények - (1993) 1., p. 58-67.)

Róka Gyula:

ISPÁNK KÖZSÉG 1929. ÉVI ÁLLAPOTRAJZA
Az első világháborút követő évtizedekben a református elemi iskolák tanterve tanítóik részére úgynevezett nevelésügyi állapotrajz készítését írta elő. Kovács Lajos nagyrákosi református lelkész szerint ez csak ajánlásjellegű volt, s nem kötelező. Többek között ebből ered, hogy az elkészült munkák igen különbözőek, írójuk, összeállítójuk lelkiismeretessége szerint eltérő minőségűek voltak. Akadt közöttük színvonalas munka is, mint Császár Edéé, amit a következőkben az eredetivel teljesen egyezően közlünk. Ispánk község —mint ma is— Nagyrákos református anyaegyház társegyháza
volt 1929-ben. Iskoláját 1914-ben szervezték. Első tanítója, Vince Mária után a következő Császár Ede volt 1923-1929-ig, aki innen Pápára ment tanítani. Az ispánkiak emlékezetében Császár Ede igazi néptanító, a Gárdonyi Géza megírta „lámpás" volt, amint ezt közreadott kis munkája is tükrözi.

Császár Ede írását, az azóta elhunyt Kanics Andrásné Császár Ilonától kaptam kéziratban még 1949-ben. Az azt követő években közzétételére nem kerülhetett sor. Most -eredeti szövegével— két okból is célszerű megjelentetni. Az egyik, hogy a helytörténeti kutatók figyelmét felhívjuk arra, hogy a református egyházak iratanyagában hasonló munkák, „állapotrajzok", máshol is fellelhetők. A másik: főhajtás a szerző, és a hasonló néptanítók, a falu lámpásai előtt. Ispánk község lakossága az 1929. évi 258 lakossal szemben 1991-ben 96 fő. A falunak iskolája nincs. Egyetlen „kulturális" központ a Centrumcsárda! E két adat is szolgáljon az elmúlt negyven év „területfejlesztésének" kétes dicsőségére! Általánosan elismert dolog, hogy a magyar jövendő kialakulása nagy részben a pedagógusság munkájától függ. Éppen ezért mind nemzeti, mind egyházi szempontból óriási felelősség hárul reájuk. Ezt a felelősségteljes munkát csak akkor tudják tudatosan és eredményesen elvégezni, ha tisztában vannak munkájuknak az iskolán kívül eső körülményeivel, a környezeti hatásokkal és minden olyan dologgal, amely oktatói és nevelői munkájukra befolyással van. Ezért írja elő a református tanterv a nevelésügyi állapotrajz készítését.


„CSÁSZÁR EDE : ISPÁNK KÖZSÉG NEVELÉSÜGYI ÁLLAPOTRAJZA AZ 1929. ÉVRŐL
Ispánk kisközség Vas vármegye körmendi járásának délnyugati csücskében fekvő egyik legkisebb faluja. Lakóinak száma mindössze 258. Nyelvre nézve tiszta magyar. 2 család, mintegy 8 lélek, római katolikus, a többi református. 25 évvel ezelőtt egy zsidó is telepedett le a faluban, de úgy látszik, kicsi volt a terep, kevés volt a rebach és egy évi tevékenység után el is távozott. A lakosság földmívéléssel foglalkozik. Kereskedő, egy tojásszedőt leszámítva, a faluban nincs. Van egy kocsma, dohányárusítási engedéllyel, keresztyén kézen, továbbá 2 kovács, 2 cipész és 3 asztalos. Szellemi foglalkozású csak egy van: a tanító. Ispánk területe 1.203 kat. hold. Ebből 183 hold a Batthyány grófé, 80 hold a községé, 12 hold a ref. egyházé, a többi a lakosságé. Mégpedig 464 hold szántó és 422 hold erdő. 50 holdon felüli birtok van: 2, 30-50 holdig: 7, 10-30 holdig: 19, és 10 holdon aluli birtok van: 16. A földbirtokmegoszlás tehát, amint látjuk, eléggé egészséges. Nincstelen család csak kettő van a faluban: a tojásszedő és a község szegényének özvegye 2 lányával, akik a levélhordói tisztet töltik be. — Ezek a község házában, az ún. kanászházban laknak. Ispánk község története szorosan összefügg az Őrség történetével. Az Őrség vidék, vagy mint a régi iratok emlegetik, az „Eőrségi tartomány", Vas megye délnyugati részében fekvő 17 községből áll. Ezen községek egyike Ispánk, amelyet valószínűleg nehezen megközelíthető volta miatt a környéken tréfásan a világ közepének szoktak mondani. A község, valamint az egész Őrség, honfoglalás kori település. A lakosok eredetére vonatkozólag egy régi feljegyzés ezt mondja: „A magyarok Asiából levő ki Jövetelök után 897-ik esztendőben Árpád Veszprimet Usobo és Ose Vezérek által megvéte és az Várbeli népett Németország határáig űztik. Az 103 főből álló Eőrséghiek Kérték őr állásokat." 1286. ápr. 16-án IV. vagy Kun Lászlótól nyertek egy királyi adománylevelet, melyben 103 őrségi család nyer nemességet. Királyi birtoklevelet, igazságlevelet, adománylevelet és a nemességet megerősítő iratokat kaptak Mátyás királytól 1467-ben, Rudolftól 1595-ben, és I I . Rákóczi Ferenctől 1706-ban. Ezek az iratok a senyeházai ref. egyház vasládájában őriztetnek. Az őrségi nemesek, mint a név is mutatja, határőrök voltak. Az Eőrségi tartományként emlegetett 17 községnek olyan közjogi helyzet és olyan kiváltságai voltak, melyhez hasonló alig volt még az országban. A királyi adóknak csak a felét fizették, vámot és harmincadot csak azoktól szedtek, akik rendszeres kereskedést űztek. Övék volt a szántóföld, a mezők, rétek, legelők, erdők, berkek, Ügetek, hegyek, völgyek kertek és szőllőskertek, vizekkel és halastókkal, malmokkal, mészárszékekkel, csapszékekkel és minden néven nevezhető egészivei együtt. — Őrség egy kis állam volt az államban. Nem tartozott sem a vármegye, sem a királybíró hatásköre alá. Őrséget külön őrnagyok, ispánok és esküdtek igazgatták és azok is ítélkeztek felettük.
A lakosság kötelessége volt az ország ezen részét a nyugatról betörő ellenség: horvát, illir, német ellen megvédeni. Az ország határán lévő gyapűkapukhoz őröket állítottak s h a kellett, az őrállók fegyverbe álltak. A török betörések idején 1587/88 években a Mura folyó mellé küldött Őrség 10 őrt, ezeket hazulról tartotta. Mikor a Mura melletti őrségre nem volt szükség, a 10 őrt Bécsbe kellett küldeniök, akiket szintén hazulról tartottak. Itt ismerte és szólította meg az őrségieket Németújvári Gróf Batthyány generális, így szólván hozzájuk: „hiszem keteknek sok költségbe telik ez az bétsi utt, inkább ha javasollátok és talám kinyerhetném Eő Felségétől, hogy csak Német-új vára járnátok kapuállni." Az őrségiek ezt az ajánlatot elfogadták és azontúl Németújvárra jártak őrségre a Batthyány grófhoz. Ez lett a vesztük. Később a délvidékiek betörése és pusztításai ellen a gróftól kértek oltalmat és segítséget. Ezt meg is kapták oly feltétel alatt, „hogy egy napra hat ekét adnak káposzta és répaföld szántani/1 A szántó embereket borral jól tartották, alig tudtanak hazamenni. „Gyalogmunkát is kért a gróf, tízet egy napra, azt is megadták, azokat is megvendégelték, magok sem tudták, miképpen jöttének haza." Azután még malomgát és hídmunkára is elmentek. Még bormérésre is adtak engedélyt a grófnak. A bor utáni epekedésnek igen szomorú következményei lettek aztán.
Az 1681-i soproni országgyűlésen gróf Batthyány Kristóf már azt igyekezett
kimutatni, hogy ő Őrségnek földesura. Tanukkal igazolta, hogy az őrségiek az ő uradalmában dolgoztak. Az akkori politikai viszonyok között az őrségiek —mint protestánsoknem találták az időt alkalmasnak arra , hogy igazukat keressék. A kuruc-labanc háborúk alatt II. Rákóczi Ferenchez csatlakoztak. Rákóczi bukása után ismét elkezdődött a küzdelem a grófi család és a „rebellis" őrségiek között. A hatalmas főúrral szemben sok sanyargatást, börtönbüntetést szenvedtek, de régi jogaikról lemondani nem akartak. Ez a küzdelem egész az 1840-es évekig tartott. Amidőn a legfelsőbb törvényszék kimondotta, hogy Őrség a németújvári és csákányi gróf Batthyányiak tulajdona, a lakosok az ő jobbágyaik. Az ítélethozatalnál döntő körülmény volt, hogy a grófok hosszú időn át gyakorolták Őrségben a földesúri jogot és hogy az őrségiek nem tudták kimutatni, hogy ők a királyi adománylevelekben megnevezett őrségi nemes lakosoknak egyenes leszármazottai. Az erre vonatkozó legfontosabb iratot is az ital miatt vesztették el. Az ispánki öregek szájhagyományként ma is emlegetik, hogy a gróf, mikor már sehogysem boldogult az őrségiekkel, egyezkedésre hívta meg az esküdteket. Ezeket aztán a kastélyban jóltartották, leitatták és hazaérvén vették észre, hogy a királyi nemesi adomány le vélek a szűrtarisznyából eltűntek. A gróf egyszerűen kicsempésztette azokat. A nagy kiváltságokkal bíró, hajdan őrnagyok és ispánok által igazgatott, pallosjoggal felruházott őrségiek tehát kevéssel azelőtt lettek jobbágyokká, amikor a jobbágyságot a magyar országgyűlés eltörölte. A Kun László adománylevélben megnevezett Baján, Batha, Bitha, Dávid, Fodor, Galambos, Gyenese, Györké, Lukács,Horváth, Róka, Szabó és Vörös nemesi családoknak a leszármazottai még ma is élnek Ispánkon. Az egész Őrség s így Ispánk is ezer éven át megmaradt magyarnak és 400 éven át nagy többségében megmaradt protestánsnak. Hogy a megtisztított vallást mikor fogadták el, erre nézve —sajnos— feljegyzések nincsenek. De a körülmények és a későbbi események bizonyítják, hogy az Őrségiek már a reformáció első századában protestánsokká lettek. Ispánk a nagyrákosi anyaegyháznak volt fiókegyháza egész 1916-ig. Ebben az évben épült iskolája s lett leányegyházzá. Az anyaegyház —Nagyrákos— 4 kilométerre van. Idejártak az ősök századokon át templomba és az 1800-as évek óta iskolába is. A templomot két ízben is elvették tőlük. Először 1620-30 között, II. Ferdinánd és Pázmány Péter idejében. Az 1646/47-i országgyűlésen a protestánsok 400 templomot kértek vissza, de csak 90-et kaptak meg. E között a 90 között nincs felsorolva a nagyrákosi és még 3 őrségi templom. Az őrségi nemesek akkora külön kérvényt adtak be és III. Ferdinánd 1648. június 10-én kelt szabad ságlevelével a 4 őrségi templomot, köztük a nagyrákosit is, visszaadták az összes
hozzátartozókkal együtt, kimondván, hogy istentiszteletüket szabadon, háborítatlanul gyakorolhassák. Másodízben 1732-ben vették és pusztították el templomukat. Artikuláris hely (engedélyezett templom) az egész vidéken csak egy volt, a Zala megyében, Göcsejben fekvő Kustánszeg. Ide, a 40 kilométerre lévő Kustánszegre jártak az ősök nagy ünnepeken templomba egész 1783-ig, amikor I I . József türelmi rendelete folytán az egyház újra életre kelt. Ezután építették fel Nagyrákoson a templomot először fából, később a ma is meglévő téglából. A fatemplom anyagát szétosztották a fiókegyházak között. Ezekből a kőkemény ségű tölgyfagerendákból csinálták az ispánkiak a zsuppfedeles, őrségi stílusú haranglábat, amely 1923-ig állta az idők viharát. Ekkor bontották szét. A még teljesen ép tölgyfagerendák egyrésze ugyanazon évben az iskola udvarán ásott kút kávájába lett beépítve. így került a nagyrákosi fatemplom 1786-os bevésésű tölgyfagerendája 127 év múlva az ispánki iskola udvarába s itt fogja még közvetve hosszú időn át szolgálni az egyház és iskola ügyét. Az ispánki nép vallásos, erkölcsös, becsületes, tisztességtudó, jószívű, adakozó, áldozatkész, a haladás, újítások iránt fogékony. Máig is megmaradt
őseiktől örökölt erős hitében, vallásos buzgóságban. Vasárnap és ünnepnapokon csapatosan mennek a 4 kilométerre lévő templomba. Intelligencia
tekintetében kimagaslik az egész Őrségben. Ezt intézményei bizonyítják. Ruházkodásukban egyszerűek, ízlésesek, csinosak. Népviselet nincs, nem is volt. A férfiak többnyire a vásárban vett kész ruhákban járnak, a nők pedig varrónők által készített, vagy házilag készült ruhákat viselnek. A természetes szaporodás —sajnos— nem kielégítő. A község lélekszáma az utolsó 100 év alatt alig szaporodott valamit. 100 évvel ezelőtt volt 40 ház, ma van 54. Két szeren épült a falu: a nyugati szeren van 25 ház, itt a kocsma és a kanászház, a keleti szeren van 28 ház, északi végén az iskola.
A lakosság szaporodásának legfőbb akadálya az ún. őrségi betegség: az egyke. Továbbá az elköltözés, kiházasodás, kivándorlás. Az ispánki emberekből jutott már Körmendre, Budapestre sőt Amerikába is. Az egyke hatása különösen a világháború előtt volt érezhető, főképp a nyugati szeren. Az ifjabb nemzedéknél azonban már 3-4 sőt több gyerekes családot is találunk. Ennek részben gazdasági, részben erkölcsi okai vannak. Ispánk a Zala és Rába közti vízválasztó fennsíkon fekszik, körülövezve gyönyörű fenyvesektől. Földje harmadkori eredetű sárga agyag, amelynek két arasznyi termőrétege alatt olyan sárga márga agyag van, mely a vizet át nem ereszti, ezért látni az egész vidéken azt a sajátos földmívelési módot, a bakhát-szántást, melyhez hasonlót csak a Ruténföldön és Galíciában láttam. A bakhát-szántás abból áll, hogy 4-6, vagy 8 ekefogatást szántanak össze és mondjuk egy 10 méter széles földön 10 vízlevezető barázda van. Sok eső j á r a vidéken. Osi tapasztalat, hogy ilyen barázdák nélkül esős esztendőben a vetések kipusztulnak. Roppant fáradtságos munka a föld megművelése. Ha az agyag megszárad, fejszével kell szétverni a hantokat. A föld sovány. 5-6 métermázsás termést hoz jó esztendőben. Ma is a lepedőből való szórvavetés dívik. Nem is igen lehet másképp. Legújabban néhányan már 10 fogatásos közöket is szántottak s ezen már a vetőgépet is lehet alkalmazni. Be is vonult Ispánkba az első vetogép 1925-ben társas alapon. Gőzcséplőgép is van a faluban kettő. Ezt a szívós sárga agyagot túrja ez a szorgalmas nép már 1000 év óta. Fő jövedelmi forrása az állattenyésztés: birka- és disznóhizlalás és baromfitartás. Itt még a község szegényének az udvarán is kapirgál 10-15 tyúk és hízik az óljában egy mangalica. Ha valamit építeni kell s több a kiadás, kivágnak egy darab erdőt. Ebből szépen lehet pénzelni. A hízott bika, hízott disznó és fakitermelés egyensúlyban tartják a pénzügyi helyzetet. Ebből kerül adóra, ruhára, szerszámokra,
műtrágyára és még újságra is. Minden háznál termelnek lent. A Disznós patak forrásánál jó áztató hely van. Azután kitilolva, meggerebenezve az asszonyok és leányok télen át rokkán megfonják és meg is szövik. 12 szövőszék van a faluban. Ezeken készülnek a pompás abroszok, asztalkendők, törülközők, ágylepedők, stb. Ez az asszonynép fő jövedelmi forrása. Ha sok a pénz, be lehet tenni az Őrségi takarékpénztárba. Ez Oriszentpéteren van, 4 kilométernyire Ispánktól. Itt van a vasútállomás, posta, körorvos, állatorvos, gyógyszertár, csendőrség, pénzügyőrség, szeszgyár, gőzmalom,
Hangya-szövetkezet és mészárszék. A körjegyzői hivatal Nagyrákoson van. Legközelebbi városok: Szentgotthárd 25 km, Körmend 30 km, Zalaegerszeg és Muraszombat 35 km. E városokkal igen kevés az érintkezés s így azoknak a falura jóformán semmi hatásuk nincs. A Körmend-Muraszombati vasút 1906-ban épült. Ez nagyban előmozdította a falu gazdasági és művelődési viszonyait. A vasútépítés előtt nagyon el volt zárva a világtól. Ezekben megismertük a község mai képét, megismertük azokat a tényezőket, amelyek a község mai állapotát gazdaságilag előidézték, és ide fejlesztették. Leírásunk második részében ismerjük meg, hogy az eddig leírt tényezők milyen hatással voltak és vannak a családi- és iskolai nevelésre és a művelődési intézményekre.
Foglalkozzunk először is a családi neveléssel. A férfiak 25-30 éves korukban nősülnek, a lányok 18-20 éves korban mennek férjhez. Itthon kevés az összeházasodás. A legények leginkább
Nagyrákosról, Kisrákosról, Pankaszról, Szaknyérből és Oriszentpéterről hoznak feleséget. A csinos, jó dolgos, erkölcsös ispánki lányokat pedig ugyanezen községek legényei veszik el. A fiatal házasok közösen gazdálkodnak az öregekkel. A háború utáni időben a gyermekáldás örvendetesen emelkedett. A 3-4, sőt többgyermekes család sem ritka. A kisbabák többnyire bölcsőben nőnek el, de imitt-amott már egyszerűbb gyermekkocsi is van. A gyereket nagyon szeretik, egyformán mindkét nembelit. A leányra ugyan azt szokták mondani, hogy csak hitvány leánygyerek, de a szülők tudják, hogy az a leánygyerek éppen úgy fog teheneket őrizni, kapálni, szántani, vetni, mint a fiú. Ha beteg a kisbaba, nem sajnálják az orvosi költséget. A gyermekhalandóság igen csekély. Óvoda, vagy napközi-otthon nincs. Ekkora falu nem is tudná fenntartani. De nincs r á szükség, mert szorgos munka idején otthon vigyáz rájuk a nagypapa, vagy a nagymama. Ha pedig még azok is munkabírók, akkor a gyerekeket is kiviszik a mezőre és a kicsikék a dűlő végében játszadozva fonogatják pipitérből, vagy pitypangból kis koszorúikat. A kis gyerekek korán megismerkednek az iskolával. Szép tavaszi napokon néha-néha még a tanköteles kor előtt el-eljönnek testvéreikkel, vagy a szomszéd gyerekekkel az iskolába. így a 6 évet betöltött gyerekek ősszel már szorongás és félelem
nélkül jönnek a mamával beiratkozni. Az iskola a keleti-szer északi végén épült 1916-ban. A hívek teljesen a maguk erejéből építették. Nagy, tágas tantermébe előadások idején az egész falu felnőtt lakossága belefér. Modern, háromüléses vaspadokkal és iskolai felszereléssel jól berendezve. Mellette van az olvasókör helyisége. A tanítói lakás áll 2 szobából, konyha, előszoba, kamra, pince és egyéb mellékhelyiségekből. Az iskola udvara kicsi, benne a tanító konyhakertjével. 25-30 a tankötelesek száma a hat osztályban, az ismétlőiskolában 12-15. A gyerekek is, felnőttek is szeretik az iskolát. Igazolatlan mulasztás még sohasem volt. A lakosok, még a legszegényebbek is, ismerve az iskola óriási fontosságát, még a legnagyobb munkaidőben is csak 1-2 napra kérik ki a gyerekeket az iskolából. A tanítás egész napos, minden óra után 10 perces szünetekkel. Szeptemberben és május közepétől azonban a gyerekek csak 10 órától du. fél 3- ig vannak az iskolában. A községnek ugyanis közös marhalegelője nincs s mindenki maga őrizteti marháit. A kisiskolások már napfelkeltekor hajtják a teheneket a Tóhelesbe, Szenyégetőre, Verebhegyre és a Farkasfiadzóra. 10 óra felé megjönnek és du. 3-kor ismét kihajtanak. Ez a felsőbb hatóság engedélyével egész Őrségben így van. A gyerekek kedvesek, értelmesek, tisztességtudóak, látszik rajtuk a gondos családi nevelés. Az iskolában büntetésre szükség nincs. A tanterem felszerelése teljes. A lakosság az iskoláért minden áldozatot meghoz. Tanítóját szereti, megbecsüli. Annak a törvényes fizetésen felül ad a községi erdőből ingyen
tüzelőt, amennyi csak kell. Ezt fel is vágatják. Továbbá az iskola mellett 1 hold rétet és az iskola előtt 2 hold teleki földet. Ezenkívül még sok apró ajándékkal is kedveskednek. Sajátságos dolog, hogy a leggondosabb családi és iskolai nevelés ellenére a káromkodás még nem ment ki a divatból. Sokszor hallottam egészen apró kis nebulókat őrzés közben olyan cifrán káromkodni, hogy szinte bámulatba
ejtettek. Főképpen akkor teszik, ha a tehén tilosba megy. Ezek a kis gyerekek nyilván azt hiszik, hogy a káromló szavak valami varázsigék a tehén kártétele ellen. Ezen csak a családi neveléssel és a felnőttek jó példájával lehetne segíteni. A mindennapos iskolából kikerült gyermekek szorgalmasan járnak a továbbképző iskolába. Innen pedig a levente-egyesületbe kerülnek. A levente- intézmény akkor kapott különösen nagy lendületet, mikor 1925-ben az iskola előtti telken a községtől kapott 1 holdnyi területen levente-sportpályát alakítottak. Ezt a 22 főből álló levente csapat igen nagy munkával maga planírozta, hengerelte és egy nagyarányú igen szép ünnepély és verseny keretében avatta fel. A rendszeres gyakorlásnak, kitartó munkának, az ifjak lelkesedésének következménye lett az, hogy leventéink a járási és vármegyei versenyekről marékszám hozták haza a díjakat és érmeket. Különösen kitűntek a hosszú futószámokban, távolugrásban, gerely vetésben.

EGYESÜLETI ÉLET
Az Önkéntes Tűzoltó Egyesület már vagy 50 éve áll fenn. 18-20 tagja van. Komoly munkájuk —hála Istennek— nem igen akad, mert tüzeset az utolsó 10 évben csak egyszer fordult elő. A régi liberális világnak egyik szomorú csökevénye, hogy a tűzoltó-egyesület elnöke régóta egy szomszéd falubeli gazdag zsidó korcsmáros. Ha ő megjelenik a tűzoltóbálon, akkor boldogboldogtalan mérhetetlenül ihatja a potyabort. Itt ütközik ki még az ősöktől örökölt rossz szokás, a potya ital utáni titkos vágyakozás. Egyébként verekedés évenként csak egyszer van, a tűzoltóbálon. De ezt mindig a kondorfaiak és a viszákiak rendezik. Az ispánki legények sokkal intelligensebbek, semhogy ebben részt vegyenek. Az iskolán kívüli művelődésnek egyik legfontosabb pillére, helye és szerve a Polgári Olvasókör. Ez az iskolaépítés évében 1916-ban alakult. Az iskola épületben külön olvasóterem van. Az olvasókörnek majdnem minden felnőtt férfi tagja. Az országos közoktatásügyi tanácstól kapott ajándékba egy 160 kötetes könyvtárat, a maguk erejéből pedig vettek még vagy 200 kötet könyvet. Főképpen szépirodalmi és gazdasági könyveket. Jókai, Mikszáth és Gárdonyi műveit szeretik a legjobban. Az olvasókörnek j á r 2 napilap, továbbá hetilapok és folyóiratok. Hetenként 3-4-szer jönnek össze, mikor is az olvasáson kívül sakkal, dominóval és malmozással szórakoznak. Itt beszélik meg a község és egyház ügyeit, napi híreket és politikai eseményeket. Itt tanácskoznak a nemesített vetőmag és műtrágya beszerzéséről, disznóoltásról és minden a lakosságot érdeklő ügyekről. Itt tartja gyűléseit a presbitérium és a képviselőtestület is. Az olvasókör a falu szellemi központja. Jelentős művelődési szerve még a falunak a ref. egyházi zenekar. Ez 1923-ban alakult 30 taggal. Temetéseken, egyházi és hazafias ünnepélyeken énekkel 4 szólamra. A nagyrákosi, kisrákosi és pankaszi dalosversenyeken igen szép sikerrel szerepelt. Az énekkar rendezi a március 15-i ünnepélyt, a hősök ünnepét és évenként 2-3 műkedvelő előadást. Ispánk község állította fel az egész vidéken a legelső világháborús emlékművet 1923-ban. Ez az iskola előtti téren áll. Homokkőből készült oszlop, tetején kiterjesztett szárnyú turulmadárral. 10 hősi halott neve van bevésve a márvány táblába. A hősi emlékműnél tart az anyaegyház lelkésze évenként egyszer, május utolsó vasárnapján istentiszteletet. A lelkipásztor igen intenzív belmissziói működést fejt ki. Közreműködik a vallásos-estélyeken, népművelési előadásokon, látogatja a családokat, főképpen a betegeket. Ispánki férfi vagy nő reverzálist még sohasem adott. Ha ilyen szándékról a lelkész értesül, akkor napokig, sőt hetekig is járja az illető rokonságát, csakhogy a reverzálist megakadályozza. S ha mégis valamelyik leány vagy fiók-egyházban ez nagy ritkán megtörténik, akkor az illetőt kiharangozzák úgy mint a halottat szokták, jelezvén ezzel azt, hogy az a lélek az egyház számára elveszett, halott. Hogy a lelkész és tanító baráti összefogása, megértő, egymást támogató munkálkodása a falu gazdasági és szellemi művelődésére milyen hatással van, azt számokkal és szavakkal kifejezni nem lehet, azt látni, érezni és tapasztalni kell. A lelkipásztort megbecsülik. Az egyházi adót még a legszegényebb is pontosan megfizeti. Az egyházért és az iskoláért minden áldozatra készek. A nép törvénytisztelő. Pereskedés ritkán fordul elő. A lopás nagy ritkaság, nagyobb bűntény pedig emberemlékezet óta nem fordult elő. A közegészségügy kielégítő, sőt jónak mondható. A lakások, különösen a régi faházak, szárazak, egészségesek. Kémény nélküli füstös konyha már csak kettő van a faluban, azokat is inkább húsfüstölés céljából tartják. Az emberek hosszú életűek. Van úgy, hogy egész évben nincs temetés. A fenyőerdők csak úgy ontják a gyantás, balzsamos illatot. A legtöbb ember 70-80 év között hal meg. Az öreg Laczó Ferenc 92 éves korában halt meg először. A cséplőgép éppen náluk dolgozott. Fölöstököm után az öreg rosszul lett, lefeküdt és látszólag meg is halt. Annak rendje és módja szerint összetették mellén a két kezét, felkötötték az állát és a háznép ment a masinázáshoz. Mikor délben benyitottak rá, Ferenc bácsi fenn ült az ágyon és így szólt a belépő fiához: „No fiam, mennyi lett a zab?" Azután még két évig élt és 94 éves korában halt meg. Ilyen szívós emberek az ispánkiak. Ferenc bácsi volt az a nevezetes személy, aki gyerekkorától, 1848 nyarán az Öreghegyen egy nagy vadkörtefáról nézte Jellasics horvát bán hadainak vonulását Körmend felé. Végül még néhány szót a közműveltségről és a társadalmi viszonyokról. A nép, mint már említettem, falusi értelemben véve nagyon intelligens, tanulékony, a gazdasági és társadalmi újítások iránt fogékony. Ennek ellenére tanult ember, polgárit vagy középiskolát végzett egyén a faluból még nem került ki. A legutóbbi években végezte el 2 fiú és 1 leány a polgári iskolát Körmenden. A 2 fiú a pápai áll. tanítóképzőbe került. Néhány fiú az ipari pályára készül. Van köztük asztalos, cipész, kovács és kereskedő tanonc. A lányok inkább otthon maradnak és a házi munkában segítenek. Van köztük 2-3 kitanult varrónő. Sok házhoz jár újság, különösen a téli hónapokban: Pesti Hírlap, Függetlenség, Uj barázda, Kis újság és Keresztyén család. Az ifjak közül többen végeztek pár hetes mezőgazdasági tanfolyamot, ez az okszerű gazdálkodásra van igen nagy hatással. A rádió 1929-ben még nagy újdonság volt. Ispánkon is csak egy volt belőle: a községbírónál. Társadalmilag a falu különösen egyházi és iskolai ügyekben egységes. Községi ügyekben azonban a keleti és nyugati szer között már vannak ellentétek. Bíró tételkor és elöljárók választásakor mindegyik szer a maga emberét akarja behozni. Politikai tekintetben a régi világban 48-asok voltak,
majd a kisgazdapárt mellé álltak. Ma inkább a kormánypártra szavaznak. A fiatalság kedvenc szórakozása nyári vasárnapokon a labdarúgás és tekézés a levente sportpályán. Télen az Olvasókör és énekkar nyújt szórakozást. Más estéken a tollfosztókban és tökmagköpesztéseken gyűlnek össze az ifjak, ahol szépen, tempósan énekelgetik a szép népdalokat. Éjfél felé összeszedik a tollcsutkákat vagy a tökmaghéjakat, a háziasszony az asztalra tesz egy nagy tál aszalékot s ezt elfogyasztva csendesen hazaballagnak. A műkedvelő előadásokra való készülés egész télen át kedves és kellemes
szórakozást nyújt mindkét nemű ifjúságnak. Ünnepélyeken, műkedvelő előadásokon az egész falu az iskolában van, csak az apróságok és a házőrzők maradnak otthon. A hosszú téli estéken, mikor a falura ráborul a csönd és a sötétség s csak az iskola ablakai világítanak ki az éjszakába, úgy tetszik, mintha az a kis iskola volna a falu szíve, a lelke. Isten áldja, óvja, védje ezt a kis falut, annak becsületes munkás népét. Isten áldja, óvja, védje azt a kis iskolát, hogy lehessen még hosszú-hosszú időn át az igaz hitnek, a tiszta erkölcsnek, a tudománynak, művelődésnek és nemzetnevelésnek erős, tartós, biztos oszlopa."

Forrás:Vas Megyei Honismereti Közlemények - (1993) 1., p. 58-67.)
 

Kattintson a képre a galéria megnyitásához